Balatonsound , menÅ‘ hamburgergerezÅ‘. Megettem aztán nem tudtam magamról vagyis valamennyire igen de se beszélni se mozogni nem tudtam. Bedrogoztak, szerencsére a fűben fekve megtalált egy barát és vigyázott rám amÃg jobban nem lettem.
4-en voltunk aznap, 3db sátorban. Unokahugommal hamarabb eljöttünk akoncertről mert fáradtak voltunk, már befeküdtünk a sátrunkba, amikor hallottuk, hogy a szomszédos (hozzánk tartozó) sátorba befekszik valaki. Nyilván úgy voltunk vele, hogy persze kedves barátnőnk kicsit sokat ivott és köszönés nélkül lefeküdt, semmi baj... aztán jött a fordulat🤣 lefeküdtünk mi is aludni, amikor hajnalodott, akkor ránkrontott az a barátnőnk aki (elvileg) a sátorban alszik, hogy ki fekszik a sátrában, azt hitte én vagyok...utana totál ki esett mitörtént, csak annyit mondott hogy elmegy valamelyik haverjához aludni. Másnap reggelre az illető eltűnt, de a pulcsiját nálunk hagyta.😂 kiirtam a fesztivál fb csoportjába hogy keressük azt akié a pulcsi, aztán mint kiderült két faluval arrébb kellett volna egy hasonló sátorba befeküdnie...nem tudni hogy került pont hozzánk...😂😂
Dolgoztam egy fesztiválon a nyáron a vendéglátós részen, mentem reggel haza az első busszal, a buszmegállóban találkoztam egy sráccal.
Egy rövid beszélgetés után rájöttem hogy elég fura fazon, az ország másik felérÅ‘l jött, és nem is tudta hogy most van a fesztivál. Viszont kitalálta hogy akkor marad egy nappal tovább MIATTAM és majd este beszökik és megkeres. Ebben a pillanatban megérkezett szerencsére a buszon, Ãgy csak elkönyveltem magamban hogy jólvan, persze, úgyse jut be, ha mégis akkor több ezer ember között nem fog megtalálni, úgy hogy a keresztnevemen kÃvül semmit nem tud rólam 😅
Hát valahogy mégis megtalált, de szerencsére épp rengeteg munka volt, úgyhogy csak odaköszönt, Ãgy elkerülhettem vele mégegy kÃnos beszélgetés. Azóta se tudok róla semmit (szerencsére).
Egy rock zenei fesztiválon voltunk a barátaimmal. Akkori párommal aludtunk volna egy sátorban. Én elÅ‘bb lelèptem mert már nagyon fáradt voltam. Reggel arra ébredtem hogy egy rakás idegen pasas horkol körülöttem. Párom sehol. A sátor az enyém volt. Miután felébredtek illedelmesen köszöntek, elnèzèst kértek,majd elmentek. Nemsokára megjött barátom is aki azt mondta úgy berúgott nem találta a sátrunk és egy idegen sátorban aludt el. Aztán rájöttem valószÃnű ezek a fiúk is Ãgy jártak 🤣
BB napokon a sok ember közt egy kisfiú a szemetesből szedte ki a maradékokat,de az emberek rá sem néztek. Nekem ez gyerekfejjel fájó volt,hogy senkit nem érdekelt...
Egyszer itthon tartottam ilyet, és másnap tökre elhittem hogy Szigeten voltam, elfogyhatott valamennyi pia...
Baratnőimmel pizsamaba beszoktunk😂
Jó pár éve a Balaton Sound első napján sikerült elhagyni a sátrankat a kempingben, heti bérletünk volt, haverommal végig vagy más sátrában vagy a földön aludtunk (ha azt lehet alvásnak nevezni😂)